Tökéletes képek, gyors munka, profi árak!

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy az egyedi készítésű varrott termékeim értékesítésére szeretnék készíttetni egy profi webshopot, hiszen nem igazán tudtam már sem fesztiválra sem pedig rendezvényekre menni úgy mint annak idején, ahol a termékeim gazdára találhattak, így kellett találnom egy új fórumot, ahol bátran és biztonságosan meg tudták venni ezeket az emberek. Nem mondom, hogy a nehézségek hatására nem gondolkodtam el azon, hogy befejezem a tevékenységemet, de annyian keresték a termékeimet, hogy rájöttem, hogy egyrészt igény van arra az emberek körében amit csinálok, másrészt pedig szeretem is csinálni és nem szívesen hagynék fel ezzel a munkával, így ha tetszik ha nem, bele kell fektetnem az energiát abba, hogy egy új webshopot ki tudjak alakítani a termékeimnek.

Bele is fogtam a munkába, és az élet iszonyat kegyes volt hozzám, hiszen rengeteg olyan szakembert az utamba sodort, akik nem csak jól és tökéletes eredménnyel tudtak segíteni a feladat megoldásában, hanem bizony iszonyat gyorsan is. Így egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy hónappal a megrendelés után már egy kész shop állt a rendelkezésemre, ahová fel kellett tölteni a termékeimet. Igen ám, de nekem nem voltak megfelelő minőségű képeim.

Így aztán nekiálltam keresni egy olyan csapatot, akik profik a termékfotózás témakörében, és minőségi, szép és részletgazdag képeket tudnak nekem biztosítani a shop feltöltéséhez. Egy tökéletes ajánlás kapcsán pedig felvettem a kapcsolatot a fotoda csapatával, és szinte rögtön tudtam is, hogy a legjobb döntés volt ez részemről, ugyanis maximálisan elégedett voltam a folyamatok végén a képekkel és a közös munkával egyaránt. Profik, rugalmasak és tökéletes eredményt biztosítanak az ügyfeleik számára. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy vegye fel velük a kapcsolatot ha termékfotó, ételfotó témakörében van szüksége segítségre.